3. fejezet

 Sziasztok!♥ Nagyon szégyenlem magam, hogy csak most hoztam a 3. fejezetet, de egyszerűen nem volt ihletem, és még kedvem sem volt írni:/ De ma sikerült megírnom a folytatást..végree:$ Remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert egy kicsit úgy érzem, hogy összecsaptam az egészet..:/ Na de jó olvasást, és a következő résszel, majd próbálok sietni. ♥^^

/Grace szemszöge/

Az iskola igen unalmas volt ma, de azért jó is volt, hisz’ kaptam matekból egy ötöst, de természetesen Nessa jó voltából.

Szerencsére gyorsan eltelt ez a délelőtt is, és már csak két nap van a hétvégéig. Hurrá!

Amint kiléptem az iskola kapuján, ugrándozva kezdtem el énekelni.

- A hangodon lenne mit csiszolni, de a mozgásod egész jó – hallottam meg egy ismerős hangot.

Rögtön a hang irányába fordultam.

- Connor – kezdtem el önfeledten visítozni, majd a nyakába ugrottam.

- Szia Grace – ölelte át a derekamat, majd felemelt, és elkezdett pörgetni.

- Kicsit meghosszabbítottátok a szünetet a srácokkal – mondtam, mikor már a két lábamon álltam.

- Muszáj volt – mosolygott alattomosan. – Kellett egy kis erőfeltöltődés a Grace nevű háborúra.

- Le foglak titeket verni – mosolyodtam el ördögien.

- Tudod kedvesem, mi négyen vagyunk, te meg csak egyedül – nyújtotta rám a nyelvét, majd el kezdett csikizni.

- Ááá… ne… Connor – nevettem. Majd hírtelen elengedett. Rögtön hátrébb mentem pár lépést, majd megigazítottam a hajamat. A srác pedig mosolyogva figyelt. – Van egy titkos fegyverem – mentem közelebb hozzá.

- És mi? – emelgette a szemöldökét.

- Biztos az, amivel Niallt is sikerült lekapnod – hallottam meg Linda gúnyos hangját.

- Mi bajod van? – távolodtam el a sráctól, majd az előttünk álló szőkeségre néztem.

- Nézd meg a két szemeddel azt, amit alkottál – vágott hozzám egy újságot, aminek a címlapján Niall Horan és Én vagyok.

- E… ez komolyan az a Niall Horan? – nyögdécselt Connor, amint meglátta az újságot.

- Igen, Ő az, az One Direction tagja, és az a Niall Horan, akit Grace megcsókolt – nevetett fel ördögien. – Szánalmas vagy. Ha így próbálsz bejutni a köztudatba, akkor el kell, hogy szomorítsalak, mert nem fog menni – nevetett, majd tovább ment Jessicaval, aki csak együtt érzően rám pillantott.

- Ezt nem hiszem el – hüledezett Connor.

- Figyelj, tudom, hogy csalódtál bennem, de meg tudom magyarázni – kezdtem el mentegetőzni. – Nem is tudom, hogy mi ütött belém, én… - nem tudtam folytatni, mert Connor közbe szólt:

- Te találkoztál Niall Horan- nel – figyelte merev tekintettel az újságot.

- Ööö – vakartam meg a homlokomat. – Az nem is érdekel, hogy ebből az egészből mekkora botrány lehet?

- Találkoztál vele – mondta, az előbbi mondatomat fegyelembe se véve.

- Connor! – csattantam fel, majd félre löktem az utamból, és elmentem, de utánam futott, a karomat elkapta.

- Grace, csak hülyéskedtem – simogatta meg gyengéden az arcomat. – Persze, hogy érdekel, hisz sokat jelentesz nekem, kis butus – ölelt meg. Viszonoztam a gesztusát.

- Aha, higgyem is el?! – mosolyogtam.

- Valahogy úgy – karolta át a vállamat. – De most komolyra fordítva a szót, rendesen magadra vontad a figyelmet – húzta a száját.

- Igen, tudom – nevettem el magam.

- Te ezt még élvezed is? – ráncolta a szemöldökét.

- Igen – vallottam be. – Nagyon nem hat meg a dolog.

- Hát persze, nem is csodálkozom. Ha nem tettél volna ilyesmit, akkor nem is te lennél – fogta meg a fejét.

- Minden rendben lesz – nyugtattam meg, majd arcon pusziltam.

- Remélem, Grace. Nagyon remélem.

A délutánunk úgy telt, ahogy általában szokott, egy elhagyatott házban bandáztunk. Ez a hely már a törzs helyünkké vált, hiszen szinte itt nőttünk fel. Még tisztán emlékszem arra a napra, mikor Connorral ráleltünk erre az épületre. Izgatottan törtük fel a zárat, hogy beléphessünk azon az ajtón, ami sok mindent rejtegethet számunkra. Az igazság az, hogy koszon és törött bútorokon kívül nem fogadott más minket, de ez nekünk még is sokat jelentett.

Eddigi életünk fele itt van, ebben a poros, elhanyagolt házban, e nélkül már nem tudnánk meglenni, hiszen itt az emlék, emlék hátán van. Mindennél többet jelent nekünk. Talán már bátran ki is jelenthetem, hogy ez a mi második otthonunk, mert ha tehetjük, itt vagyunk. És ez az a dolog, ami még erősebbé teszi a barátságunkat.

- A szünetben a srácokkal írtunk egy új dalt, meghallgatod? – mosolygott rám Riley.

- Ki nem hagynám – mosolyogtam, majd keresztbe tett lábbal leültem a kanapéra, és kíváncsian figyeltem a srácokat.

Connor és Riley elkezdett gitározni, Braiden szintetizátorozott, Thomas pedig dobolt. A következő percben pedig már Connor énekelt:

Hú-úúúú, wo-ooo-o

Van egy lány, ki álmaim álma,

Ki színt hozhatna színtelen életembe,

Aki pillantásával feltüzel,

Akiért bármit megtennék,

Hiszen ez a szerelem:

Valakit szeretni, és érte mindent megtenni.

Riley:      Azt akarom, hogy enyém legyél,

   Azt akarom, hogy nekem mondd: Szeretlek.

   Vágyom rád, vedd már észre,

   De te csak mosolyogsz rám,

   És azt nem tudod, hogy ezzel, mit okozol nekem,

   Mert te csak barátként tekintesz rám.

Connor: Tegnap láttam szemed csillogását,

De ezt az ajándékot nem nekem adtad,

Szívem megtört, lelkem megfakult,

Már nem dobog benne az a tűz, mi egykor,

Hiszen most vesztettem el végleg valakit,

Aki még csak nem is tudja, hogy szeretem.

Közös:   Azt akarom, hogy enyém legyél,

Azt akarom, hogy nekem mondd: Szeretlek.

De ez már nem történhet meg, mert szíved másé,

Mert valakinek sikerült kinyitni a zárat,

Mert egy srácnak sikerült meghódítania téged,

De az a srác nem én vagyok.

Az a srác nem én vagyok.

- Na milyen volt? – kérdezte izgatottan Connor.

- Tetszetős – kacsintottam. – Ügyesek vagytok, tényleg nagyon jó lett.

- Köszönjük – vigyorgott Thomas.

- Jaj srácok, olyan ügyesek voltatok – ugrándozott Nessa. – Nem akartok majd írni nekem is egy dalt? – nézett csillogó szemekkel a srácokra.

- Hát… írhatunk majd – túrt Riley a hajába.

- Oh, de jó – örvendezett, majd megölelte Rileyt, és vigyorogva mellém ült.

- Csak nem pirult el valaki? – nevetett fel Braiden.

- Ki, én? – szólalt meg zavartan Riley. – Én biztos nem – rázta határozottan a fejét.

- Aha, akkor biztos csak úgy poénból vörösödött el a fejed, csak a hecc kedvéért, mi? – fokozta a hangulatot Connor.

- Jaj, hagyjátok már békén – nevettem. – Csak kimelegedett éneklés közben, azért lett olyan piros, mint egy paradicsom – csaptam gyengéden a hátára.

- Kössz Grace, jól esett – mosolygott gúnyosan.

- Nincs mit. – ledobtam magam a kanapéra, és a veszekedő párost néztem, ami Nessából és Thomasból állt.

- De had doboljak már – nyafogott a lány.

- Nem, mert a végén eltöröd – tette karba a kezét.

- Figyelj Tom, én játszok zongorán, tudom, hogy kell a hangszerekkel bánni.

- De hogy tudod – legyintett. – A zongora az csak egy hangszer utánzat, ócska roncs.

- Hogy mit mondtál? – csattant fel Vanessa.

Rileyval, Braidennel és Connorral nevetve figyeltük őket.

- A zongora egy finom, kecses tárgy, nem úgy, mint ez…ez a nem is tudom micsoda.

- Mégis, hogy lehet egy zongora kecses? – röhögött Thomas is.

- Ne nevessél, jó?! – durcizott be Nessa. – Különben meg, te hívod magad zenésznek? Mikor a dobot csak ütni kell, jó hogy nem vered szegényt szét, te egy állat vagy – hüledezett a lány.

- Hogy micsoda! – kiáltott fel Tom cérnavékony hangon. – A dobolást már egy külön műfajba kéne tenni, nem szabadna hagyni, hogy a hangszer címszó alatt szerepeljen, ez már egy külön faj.

- Oké, gyerekek! Ezt szerintem itt és most kéne abba hagyni, mielőtt valakinek még komolyabb baja esne – mondtam, bár nehezemre esett, hogy nehogy elröhögjem magam.

- Akinek itt komoly baja eshet, az csak Tom meg a…

- Nessa, elég – fogtam be a lány száját.

- De…

- Elég – kiáltottam rá.

- Jól van na – húzta a száját, majd az egyik fotelbe dobta magát, és elkezdett beszélni Riley- val.

- Nem megyünk el a boltba? – kérdezte Connor.

- Hagyjam itt Nessát meg Tomot? – nevettem fel.

- Braiden majd figyel rájuk. Igaz Braiden?

- Igen – mondta a srác, majd visszafordult a játékhoz.

- Látod? Meg van oldva, így mehetünk is – vigyorgott.

- Benézünk még a plázába? – vigyorgott Connor.

- Ne már, így is leszakad a kezem – nyafogtam, de ahogy észre vettem ez a srácot, egy cseppet sem érdekelte.

- Csak egy perc lesz – és már indult is a bejárat felé.

- Esküszöm, te rosszabb vagy, mint egy lány – háborogtam, majd Connor után mentem.

Az épületbe beérve rögtön kiszúrtam egy nagy tömeget, de az jobban foglalkoztatott, hogy Connor jól itt hagyott.

- Connor?! – kezdtem el kiabálni.

/Niall szemszöge/

- Connor?!

- Héj, halljátok ezt a hangot? – néztem körbe, hogy honnan jöhet ez a hang.

- Sok hangot hallok Niall – nevetett fel Liam, majd folytatta tovább az autogramosztást.

- Olyan ismerős – kezdtem el tűnődni, hogy vajon honnan ismerhetem.

- Neked minden ismerős – röhögött fel Harry és Louis.

Továbbra is hallottam a lány kiabálását, és egyszer csak megláttam. Ott állt a lépcsőn. Igen, biztos vagyok benne, hogy Ő az.

- Srácok, meg van a csaj, aki megcsókolt – mondtam izgatottan.

- Hol? – kezdett el nézelődni Zayn.

- Ott a lépcsőn, látod?

- Aki piros pulcsiban, és egy térdnadrágban van?

- Igen – vigyorogtam.

- Na, hol van? Én is látni akarom – mondta nevetve Harry.

- Ott van – mutattam a lépcső irányába. – Vagyis volt – vakartam a fejemet.

- Az úgy jó – nevetett, majd visszafordult a lányokhoz.

/Grace szemszöge/

Végül az egy percből egy egész óra lett. Míg Connor próbálta a ruhákat én addig kimentem az üzletből. Amint kiléptem az ajtón Niall Horant pillantottam meg, épp autogramot osztogatott a többiekkel.

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mi olyan érdekes rajtuk, hiszen ők is csak emberek, mint ahogy én is.

- Grace – fogta meg a vállamat Connor. – Mehetünk.

- Na végre!

- Sziasztok jánykák!

- Szia Cuki – köszöntem vigyorogva, majd az egyik széken foglaltam helyet.

- Kezdhetjük a tanulást? – mosolygott Nessa.

- Persze – mondtam fáradtan.

- Matekkal kezdjük – vigyorgott, majd hatalmas lelkesedéssel kipakolt a táskájából.

- Biztos, hogy akarom ezt? – kezdtem el grimaszolni.

- Ha nem akarsz év végén megbukni, akkor igen.

- Jaj hát, azt könnyen meglehet oldani, hisz itt vagy te – nevettem fel.

- Grace, nem készíthetem el mindig a házidat – csóválta a fejét.

- Igaz. Add ide azt a füzetet – kikaptam a kezéből, majd el kezdtem írni a könyvben lévő feladatokat.

- Kész vagy? – kérdezte meg tíz perccel később.

- Igen – vigyorogtam, majd Nessa felé fordítottam a füzetet.

- Ez meg mi? – vonta fel a szemöldökét.

- Nos ez itt a hős lovag, aki lekaszabolta a sárkánynak mind a hét fejét, és a toronyban pedig a védtelen, siránkozó hercegnő van, akinek meg kell menteni a nyavalyás életét – magyaráztam el neki, amit a rajzon lehet látni.

- Hát ez sem matematika lecke – rázta szomorúan a fejét.

- Nem, tényleg nem az – vontam vállat. Összegyűrtem a rajzomat, majd kidobtam a szemetesbe.

- Cuki, felhangosíthatom a TV- ét?

- Igen – mondta a válla fölött.

- Na, Nessa táncolunk majd? – emelgettem a szemöldökömet. Rám nézett, majd vállat vont. – Oh, igen, ez az én zeném – rögtön felpattantam a székről és elkezdtem táncolni. – Gyere te is – vigyorogtam, majd az újságot olvasó lányhoz mentem.

- Ez nem jó zene – húzta a száját.

- Ne csináld már!

- Csak nem Jessy- t hallok?! – hallottam meg Connor hangját.

- De, de – nevettem fel, majd a táncoló fiúhoz rohantam, és már ketten adtuk magunkat a zenének. Riley és Braidon elkezdett énekelni, és összevissza ugráltak, Thomas pedig az egyik asztalon dobolt.

Cuki is csatlakozott hozzánk, úgy ropta, mint egy igazi húsz éves.

- Nessa, nem tudod, hogy miből maradtál ki – ültem le mellé lihegve, mikor már vége volt a számnak.

- Igazad van, tényleg nem tudom – mosolygott. Majd elkezdett visítozni.

- Mi bajod van?

- One Direction a TV- ben – kezdett el ugrándozni. – Imádom ezt a számukat – csapta össze a kezét, majd a következő percben már énekelt.

- Most legalább táncol – nevettem el magamat, majd az asztalra hajtottam a fejemet.

- Igen – ült le mellém mosolyogva Connor.

- Amúgy láttam őket ma – böktem a TV- re.

- Ma?

- Igen, ma.

- Hol és… és mégis mikor?

- A plázában, ők is ott voltak.

- Miért nem mondtad?

- Nem kérdezted – vontam vállat.

- Na kössz – húzta a száját.

- Igazán nincs mit – nevettem fel. – De nyugi, biztos vagyok benne, hogy lesz majd még lehetőséged találkozni velük – kacsintottam. – Csak aztán vigyázz nehogy leüssenek a lányok.

- Miért ütnének le?

- Mert a végén ellopod az One Direction tagjainak a szívét – röhögtem.

- Istenem, Grace, olyan idióta vagy – mosolygott.

- Jól van, na, tudod, hogy csak vicceskedtem.

- Tudom, mivel te mindig azt csinálod.

- Nos, ami igaz, az igaz – vigyorogtam.

- Én lassan megyek – szólalt meg Nessa.

- Elkísérünk, úgy is arra megyünk – mondta Braiden.

- Téged nem kell elkísérni? – emelgette a szemöldökét Thomas.

- Nem, nem kell Tom, de azért köszi – mosolyogtam.

- Oké, mert úgy sem kísértelek volna el – nyújtotta rám a nyelvét.

- Mást nem is vártam tőled – sóhajtottam.

- Holnap találkozunk Grace – ölelt meg Vanessa.

- Igen. Sziasztok! – köszöntem el mindenkitől.

- Jányka, neked is menni kéne – szólalt meg a hátam mögött Cuki.

- Nincs kedvem.

- De menjél, mert bajba fogsz kerülni.

- Jó, és ez engem szerinted szokott érdekelni? – nevettem fel. – Nekem a baj a lételemem.

- Sajnos tudok róla – fogta meg a fejét.

- Jól van, megyek – kacsintottam. – Holnap találkozunk – majd egy puszit nyomtam az arcára.