1. fejezet - A fogadás

 Hát sziasztok!♥ Mostantól ezen a blogon fogunk találkozni.:) Remélem, hogy ez a történet is elfogja nyerni a tetszéseteket, mint az előző, én nagyon reménykedem benne.:$♥(: Jó olvasást!♥

Még csak a tavasz második hónapjában vagyunk, de már olyan, mintha nyár lenne. A forró napsütésben az enyhe áprilisi szél hűsített, ami vidáman kócolta össze a hajamat. Az égen is csak egy-két kósza felhőt lehetett látni, ami olyan érzést gerjesztett bennem mintha már a világ végén lennénk. Ha felnézek az égre, csupa kékséget látok, idegesítő, de ugyan akkor kellemes látvány is.

De a melegség ellenére az utcán szokatlanul sokan voltak. Épp Vanessával jártuk a várost, mikor egy hatalmas tömeget pillantottunk meg. Felkeltette az érdeklődésünket, így egy kicsit közelebb mentünk.

- Úristen! Grace, látod azt, amit én látok? – ájuldozott Nessa, majd elkezdett rángatni.

- Ha a nyálas hangú és cicaképű srácokra gondolsz, akkor igen, látom – sóhajtottam.

- Orvosra lenne szükséged – legyintett vigyorogva. – Nem értem, hogy miért utálod őket – nézett rám szomorúan.

- Nessa, szerinted, hogy kedvelhetném őket, ha egyszer nem is ismerem a fiukat, különben meg biztos, hogy el vannak maguktól szállva – fintorogtam.

- Honnan veszed, hisz nem is ismered őket – kuncogott fel halkan.

- Ööö… - néztem rá idiótán. – Mindegy – ráztam meg a fejemet. – A lényeg, hogy nem kedvelem őket, mert semmit sem tudok róluk.

- De hogy nem! Tudod azt, hogy mindannyian fiuk, ja és még azt is tudod, hogy öten vannak – mosolygott.

- Igazad van – mosolyogtam kissé idétlenül.

- Odamegyünk? – mutogatott a nagy tömeg felé.

- Megőrültél? – csattantam fel.

- Nem – rázta a fejét kidüllesztett szemekkel.

- Helyes, akkor nem megyünk oda – vigyorogtam.

- De én látni akarom őket – erősködött tovább.

- Nézd innen őket – dőltem neki az egyik lámpaoszlopnak karba tett kézzel.

- Jól van – fújtatott idegesen. – De akkor beszéljünk róluk. Meg mernéd csókolni valamelyiket? – emelgette a szemöldökét.

- Még én – nevettem fel.

- Fogadjunk, hogy nem mernéd meg – a szája egy sunyi mosolyba ment át.

- Rendben. Ha most oda megyek és megcsókolom valamelyik tagot, akkor a suli végéig te csinálod meg a matek leckémet.

- Jól van – kezet fogtunk. Magabiztosan elindultam a srácok felé, és minél inkább közeledtem feléjük, annál inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon melyiket kapjam le. Végül úgy döntöttem, hogy az lesz a szerencsés áldozat, amelyik épp rám fog nézni.

Már csak pár lépésnyire voltam tőlük. Az utamban álló lányokat félre löktem, hogy mi hamarabb a fiuk előtt lehessek. Amint ez sikerült végig néztem rajtuk. Vigyorogva fényképezkedtek és osztogattak autogramot.

Türelmetlenül vártam egy ideig. Egyikük sem nézett rám, így ahhoz a sráchoz léptem, aki a legközelebb volt hozzám. Közvetlenül előtte álltam meg, mire rám nézett. Nem mondott semmit csak mosolygott, és hatalmas kék szemeivel méregetett fel engem.

- Képet akarsz? – kérdezte.

- Nem – nevettem fel, majd lekaptam. Nem ellenkezett, rögtön visszacsókolt, a kezét még rá is tette a csípőmre. Éreztem az irigy, féltékeny pillantásokat magamon, de nem foglalkoztam velük, csak csókoltam a szőkeséget. Tudtam, hogyha eltávolodok tőle, akkor rengeteg olyan szempárral találom magamat szembe, ami a legszívesebben megölne. De, mint tudjuk, csak egy életünk van, és az élet veszély nélkül, nem is élet.

Eltávolodtam tőle, majd lihegve néztem a szemeibe. Egyszerre láttam benne értetlenséget és vágyat, amin elmosolyodtam.

Ránéztem a többi tagra, a göndör hajú és az Eisten utánzat csak röhögött, a másik kettő pedig csodálkozva figyelt minket.

- Csak ezt akartam – kacsintottam. – Na, pá – intettem neki, majd elfutottam, mielőtt még megölt volna a rengeteg feldühödött lány.

/Niall szemszöge/

Értetlenül álltam, és néztem azt a lányt, aki alig tíz másodperce csókolt meg. Az alakja sajnos már elveszett a nagy tömegben, de én még mindig csak néztem utána, hátha visszajön, de nem jött.

A kezemet az ajkamra tettem, majd végig simítottam rajta. Egy szenvedélyes és vad csókot hagyott rajta a lány, amit képtelen vagyok elfelejteni.

- Na milyen volt? – bökdösött Louis és Harry.

- Veszélyes – nevettem fel.

- Ismered egyáltalán? – vonta fel a szemöldökét Liam.

- Nem – ráztam meg a fejemet.

/Grace szemszöge/

- A matek házim már csak is rád vár – nyújtottam Nessára a nyelvemet.

- Ajh – sóhajtott fáradtan. – Legközelebb tudom, hogy mit nem szabad veled csináljak.

- Mit is? – ráncoltam a szemöldököm.

- Fogadni – rázta a fejét.

- Na igen – kuncogtam. – Most megtanultad, hogy én bármire képes vagyok – vontam vállat.

- Igen, ez vagy te – bólogatott.

- Igen, veled ellentétben.

- Hogy érted? – nézett rám szomorúan.

- Úgy, hogy oda vagy a srácokért, de még sem mentél oda hozzájuk, nem értelek Vanessa – csóváltam a fejemet.

- Féltem, de különben meg, te nem engedted, hogy oda menjek – játszadozott az ujjaival.

- Hogy mi van? – nevettem fel. – Ha tényleg oda akartál volna menni, akkor nem tudtalak volna visszatartani, amúgy meg jó vicc, te komolyan ismered a féltem szót? – képedtem el.

- Kötözködjél nyugodtan – biggyesztette le a száját.

- Nyugi – karoltam át nevetve. – Menjünk inkább cukrászdába – nyaltam meg a számat.

- Fogadjunk, hogy Niall csókját nyalogatod?! – emelgette a szemöldökét Nessa.

- Mi van? Milyen Niall?

- Akit az előbb megcsókoltál – forgatta meg a szemeit.

- Óóó… milyen gagyi neve van – nevettem fel elég idiótán.

- Sajnálatomra rá kellett döbbennem, hogy te sosem fogsz megkomolyodni – mosolygott fáradtan.

- Persze, hogy nem, mivel nem is ismerem a komoly szó fogalmát – vigyorogtam. – Különben meg csak tizenhat éves vagyok.

- Én is – mosolygott.

- Erre inkább nem mondanék semmit – a lépteimen gyorsítottam, majd mikor hallottam, hogy Nessa is szaporábban szedte a lábaimat, elkezdtem futni.

Ha cukrászdába megyünk, akkor mindig versenyezni szoktunk, hogy melyikünk ér oda előbb, mert a vesztes fizet. Rengeteg ember jött velem szembe, ami kicsit megnehezítette a dolgomat, de próbáltam őket kikerülni.

- Nyertem – kiáltottam fel örömittas hangon, majd elkezdtem ugrálni.

- Aj már – szontyolodott el. – Ez nem ér, te előbb elindultál.

- A vereséget tudni kell elfogadni, édesem – simogattam meg az arcát.

- De ha te csalással nyeltél, akkor nem – tette karba a kezét.

- Tisztességes verseny volt – álltam ki továbbra is az igazam mellett.

A veszekedésünket John szakította félbe, ugyan is az ablakon elkezdett kopogni, a kezében pedig egy tálca csokis muffint tartogatott. Elvett egyet, beleharapott, majd a száját körbe nyalta, és egy puszit küldött felénk. Aztán pedig visszament a pult mögé. Láttam, hogy lehajol valamiért, így fogtam magam és benyitottam. Csing. Csing. A csengő rögtön jelzett, hogy vendégek jöttek.

A helyiségben a frissen sült sütemények kavalkádja terjengett, ami egyből megtámadta az orromat, kegyetlenül ment végig a légcsövemen, és végül az egész testemben szétterjedt a mámorító illat. Reflexből a hasamra tettem a kezemet, majd megnyaltam a számat. Behunytam a szememet, és a levegőbe szippantottam.

- Sziasztok jánykák – üdvözölt minket széles vigyorral az arcán.

- Szia Cuki – vigyorogtam. – Mi a mai kínálat?

- Gesztenyés szelet, tiramisu, málnás alagút és a kivételes vendégeimnek cipő-sütemények – pakolta elénk szép sorjában az említett édességeket.

- Cipő-sütemények? – vonta fel a szemöldökét Nessa. – Az, félig cipő félig sütemény? – vakarta a fejét.

- Igen Vanessa – veregettem meg a fejét. – Meg, van egy csipetnyi lábspray, hogy nehogy megfulladj a bűztől, miközben megeszed – nevettem el magam. A lány csak értetlenül nézett hol rám, hol pedig Cukira.

- Kicsi jányka, ne beszélj így a barátos lánykáddal – csóválta a fejét. – Nem szép dolog.

- Igen, Grace, nem szép dolog – nyújtotta rám a nyelvét Nessa.

- Mmm – legyintettem fáradtan. – Kapok cipő-sütit? – váltottam témát.

Egy huncut kis mosoly szökött az arcára, majd egy tucatnyi cipő-sütit tett elénk.

- Milyen aranyosak – vett egyet a kezébe Nessa, majd a magasba emelve tanulmányozta.

- Én masnisat kérek – csillant fel a szemem, majd rögvest le is foglaltam egyet, és egy szempillantás alatt elpusztítottam. Annyira ízlett, hogy még megettem ötöt, meg is lett a hatása, mert a hasam iszonyúan görcsölt.

Belenyúltam a zsebembe, hogy kifizessem a sütiket, de nem volt nálam pénz.

- Cuki, nem bírom kifizetni – húztam a számat.

- Semmi baj jányka, a vendégem voltál – legyintett, majd mosolyogva tovább folytatta a takarítást.

- De ez így nem járja. Neked az elkészítése idődbe telt, én meg ingyen fogyasszam el?! Ez olyan, mintha megsajnáltál volna, és adnál ennivalót, hogy ne haljak éhen – háborodtam fel saját magamon.

- Lassíts, mert nem tudsz együtt haladni a csigával – kezdett el legyezni a kezeivel. Rosszul éreztem magam, hogy nem tudok fizetni, de nem hagyhattam, hogy ingyen adja nekem.

- Milyen csiga? – értetlenkedett Nessa.

- Nem érdekel, akkor leelőzöm, de ki kell fizetnem – szinte már a szemeimmel könyörögtem neki, hogy valahogy kifizethessem.

- Milyen csigáról van szó? – kezdett türelmetlenkedni a mellettünk álldogáló lány.

- Kérlek – sóhajtottam.

- Ej- ej jányka, eredj, hozd a felmosót! – rázta a fejét.

- Értettem cuki – mondtam vigyorogva, majd hátra mentem a raktárba, kihoztam, és elkezdtem feltörölni a cukrászdát.

- Grace, mi az a csigás izé, amit John mondott? – nézett rám értetlenül Nessa.

- Cuki odáig meg vissza van a csigákért, és a tiszteletükre különböző mondásokat talált ki. Amit az előbb mondott, az azt jelenti, hogy ne hőzöngj, mert az semmire sem megoldás. Mert ugye bár a csiga sem idegeskedik, pedig igen lassú ám, és ne siess, mert csak úgy tudsz normális munkát végezni.

- Aha, értem – vigyorgott. – Vagy is azt hiszem – ráncolta a szemöldökét.

- Ha már annyi ideje ismered, mint én akkor, hidd el, hogy meg fogod érteni – kacsintottam, majd folytattam tovább a munkát.

 Amint kész lettem a takarítással, bekapcsoltam a TV- t, és a vivára tettem, épp az egyik kedvenc számom ment, a Pgate Ms Dyland Lenny- től. Felpattantam a székről, és elkezdtem táncolni, ide- oda forogtam, hol a jobb, hol pedig a bal irányba. Cuki kijött a pult mögül, és az egyik lábával elkezdett dobolni a ritmusra, a kezével pedig tapsolt, és kiabálta, hogy: csak így tovább jányka sexi vagy.

Nem sokkal később Nessa is csatlakozott hozzám, és már ketten kavartuk fel a port a helyiségben. Úgy éreztem, mintha egy másik világba csöppentem volna, ahol csak a nevetést és a boldogságot ismered. Igen. Ha szól a zene, akkor bármi megtörténhet, még az is, hogy a lehetetlenből valami szépet teremtünk. Ha érzed a ritmust, akkor a szíved újjá születik, és az álmaid is elérhetőbbnek fognak tűnni.

/Niall szemszöge/

Ahogy hazaértünk, megrohamoztam a hűtőt, kivettem mindent, amit csak találtam, és neki láttam az evésnek.

- Nem is te lennél, ha nem ennél, amint haza jöttünk – vigyorgott Zayn.

- Éhes vagyok – mondtam teli szájjal.

- Nem keltette fel az érdeklődésedet? – emelgette a szemöldökét Louis.

- Ki? – ráncoltam a homlokom.

- A kis csaj, aki lekapott – nevetett Harry. – Meg kell hagyni, hogy szép teremtés. Uh… fogadjunk, hogy találkoznál vele.

- Hát… - vakartam a fejemet, majd folytattam tovább az evést.

- Kíváncsi vagyok, hogy még mit vállalna be – gondolkodott el Harry.

- Ne oszd meg velünk a piszkos fantáziádat légy szíves – fintorogtam.

- Most miért? Csak azt ne mond, hogy a te fantáziád tiszta – nevetett fel gúnyosan.

- Nem is mondom – vontam vállat.

- Na látod – csapta össze a kezét. – Ha nem hagyja abba. Akkor biztos, hogy tovább mentél volna.

- Nem, mivel én úri ember vagyok – vigyorogtam.

- Hogy te?! – nevetett fel Louis. – A két szót még külön is nehéz rólad elmondani, nem hogy még együtt.

- Na kössz.

- Igazán nincs mit pajtás – megveregette a hátamat, majd a kanapéra vetette magát. Amint ezt észre vette Harry, a fiú után futott, majd elővették az X-boxot.

- Héj – kiáltott fel rémülten Harry. – Hol van a Dirt 3?

- Ott kell, hogy legyen – mondta fáradtan Zayn.

- Nincs itt.

- Ha nagyobb rendben tartanátok a játékaitokat, akkor megtalálnátok – nevettem fel.

- Nem nevet, együtt érez – szólt rám szigorúan Louis. – Inkább gyere és segíts keresni.

Dünnyögve felálltam, majd oda sétáltam a srácokhoz. Rögtön meg is találtam a játékot az egyik magazin alatt.

- Ennyit rólatok – nevettem ismét, és leültem az egyik fotelbe.

- Csönd már, játszunk – szóltak rám.

- Gyerekesek – suttogta Liam nevetve.

- Azok – nevettem fel önfeledten.

/Grace szemszöge/

- Cukrot – tartotta a kezét.

- Cukor – majd bele tettem a kezébe.

- Fakanál.

- Fakanál –azt is oda adtam neki.

- Törlést.

- Törlést – már épp akartam megkeresni, mikor eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott. Önfeledten kezdtem el nevetni, mire Cuki komoly arccal nézett rám.

- Jányka, ha nem tudod kontrollálni a röhögőgörcsödet, akkor te nem vagy szakácsnak való – csóválta a fejét. – Törlést – ismételte meg magát.

- Törlés – a kezembe vettem egy kendőt, és letöröltem a homlokát, hogy még véletlenül se menjen verejtékcsepp az elkészülő süteménybe.

- Tej.

- Tej – adtam a kezébe.

Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan lehet egy embernek ennyi türelme bármihez is. Cuki egy olyan fajta ember, aki ezer százalékos oda figyeléssel dolgozik, ha egyszer neki lát a sütésnek, akkor másra képtelen figyelni. Mert a mondása szerint csak úgy érhet célba a csiga, ha türelmes. Vagyis akár mit is csinálunk összpontosítsunk, és ne adjuk fel, mert sose tudhatjuk, hogy mikor van előttünk a cél.

Cuki az én példaképem, mert bármilyen helyzetbe is csöppen, sosem adja fel, mert tudja, hogy az ember csak akkor érheti el az álmait, ha harcol, akár csak a csiga. Iszonyú lassú tempóban halad, de még sem adja fel, talán épp ezért imádja annyira Cuki a csigákat. Kivételes ember, és meg kell becsülni, mert belőle nincs még egy, bár minden ember egyedi, hiszen senkiből sincs kettő, de John, Ő tényleg kivétel. Magasan mindenki felett áll… legalább is, az én szememben.

- Te mióta döntötted el, hogy cukrász akarsz lenni? – kérdeztem, amint befejezte a dolgát.

Hirtelen megállt, majd robotszerű mozgással felém fordult.

- Magzatkorom óta – válaszolta.

- Az jó – vigyorogtam. – Én is már régóta tudom, hogy mi akarok lenni.

- Halljam – mosolygott.

- Zeneszerző. Ha gondolod, holnapra behozok pár dalszöveget, amit írtam.

- Ez egy csodálatra méltó ötlet kicsi jányka – megveregette a buksimat, majd elment wc- re.

- Mi jót csinálsz? – ültem le Nessa mellé.

- Már semmit, épp most fejeztem be a matek leckédet – a füzetet vigyorogva nyomta a kezembe.

- Oh, köszönöm – mosolyogtam.

- Egek ennyi az idő? – nézett az órájára. – Már rég otthon kéne lennem, a szüleim ki fognak nyírni – kezdett el pánikolni.

- Nyugi életben hagynak, túldramatizálod a dolgokat – vigyorogtam.

- Nem, mert lemaradtam a zongoraórámról – le akarta hajtani a fejét az asztalra, de túlságosan is gyorsan tette, így sikeresen beverte a fejét.

- Áú – húztam a számat.

- És még ez is – kapott a fájó testrészéhez. – Lehet nálam bárki is szerencsétlenebb?

- Ez költői kérdés akar lenni? – vontam fel a fél szemöldököm.

- Ajh! Sürgősen haza kell mennem, legalább kegyelmesebb halált kapok majd – sietősen összeszedte a cuccait, majd kiviharzott a cukrászdából. Már csak az emlékeztetett rá, hogy bárki is volt itt, hogy a csengő őrülten kalimpált, mire Cuki kirohant a raktárból.

- Van vendég?

- Nincs, csak Nessa sietősen távozott – mosolyogtam.

- Miért? Talán nem sikerült jól valamelyik süteményem? – harapott szomorúan a szájába.

- Nem, dehogy is! Csak egyszerűen elment a halálára.

- Oh – húzta össze a szemét, jelezve, hogy semmit sem ért.

- Elkésett a zongoraórájáról, így a szülei mérgesek rá – magyaráztam el neki a helyzetet.

- Így már világos. – kezdte el vakargatni az állát.

- Most már nekem is menni kéne – mosolyogtam. – Holnap majd jövök.

- Jól van jányka, a cukrászdám várni fog, meg persze én is – mosolygott, majd átölelt. – Szia.

- Szia – köszöntem el. Kinyitottam az ajtót, a csengők rögtön megszólaltak. Kint még álltam egy kicsit az épület előtt, míg elhallgatnak, majd elindultam haza.