2. fejezet - Címlap sztori

 Jaj gyerekek, annyira boldog vagyok! Még csak most kezdtem el a blogot, de már két díjjal is büszkélkedhetek.:$

1. Díjamat köszönöm szépen Borinak!:)

1. Tedd ki a képet a blogodra.
2. Említsd meg annak a jómadárnak a nevét, akitől kaptad a díjat.
3. Küldd tovább minimum három, kizárólag One Direction fanfictionos blognak.
4. Írj magadról pár infót, amit 1D-vel kapcsolatos. [Pl. hol és hogyan ismerted meg őket, ki(k) a kedvence(i)d, és miért, stb.]
5. Akiknek tovább küldöd, hagyj egy megjegyzést a blogjukon, hogy tudják, mi vár rájuk.

Akiknek tovább küldöm:
Sabine
Juhász Noémi
Réka

A 2010- es X-Factorban ismertem meg az One Direction- t. A Viva la Vidát hallottam tőlük először, és már első pillantásra beléjük szerettem. A húgom által ismertem meg őket. Én mindegyik tagot szeretem, mert mindegyikük más személyiségű, de ha még is választanom kell, akkor az Niall, mert a szikrázó baba kék szemeivel egyenesen elvarázsolt, na meg akkor ott van a cuki nevetése, a mozgása és a hangja.♥

2. Díjamat köszönöm Regina Maliknak!♥ 

Szabályok:

1.Tedd ki a képet! * kész

2.Köszönd meg annak, akitől kaptad!  *kész

3.Írj tíz dolgot magadról! *kész

4.Küldd tovább 6 embernek!  *kész

 

1. 18 éves vagyok, és Medgyesbodzáson élek( egy Békés megyei kis falú xD )
2. Angolból igen csak béna vagyok.:/ De ezen szeretnék változtatni, főleg ha majd kiakarok menni Londonba*-* Úgy, hogy szurkoljatok, hogy elsajátítsam az angol nyelvet.:$:D
3. Félek a horror filmektől, ha nézem akkor állandóan csak sikoltozom. Mondjuk nekem már egy ilyen témájú könyv is elég, hogy féljek, na de nem baj xD
4. Két nagy álmom van! Az egyik, hogy találkozhassak a kedvenc együttesemmel az One Directionnal, a másik pedig, hogy eljussak Nádasdra, ahol az én imádni való írónőm él.:$♥
5. Szeretek nevetni és hülyéskedni, bár néha nem értem magamat, mert van mikor igen csak visszahúzódós vagyok, máskor pedig teljesen úgy viselkedek, mint aki megőrült, de van ilyen, nem igaaz?:D
6. Az én élet felfogásom az, ha mersz álmodni, akkor képes vagy megvalósítani az álmaidat, és én e szerint élek. mert bízok magamban, és tudom, hogy MEGFOGOM VALÓSÍTANI az álmaimat!
7. Imádom a romantikus filmeket. Jelen pillanatban a Bájos törtető a kedvencem.:$ Olyan aranyos film, ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki szereti az efféle filmeket.*-*
8. A Titanicon mindig elbőgőm magam, pedig már vagy százszor láttam.:$
9. Imádom a csokit, nagyon édes szájú vagyok ám.:P
10. Az egyik legnagyobb hobbim az alvás xD ha tehetném egész nap csak aludnék.:$:)

Akiknek pedig tovább küldöm: nos azok lennének, akiket az előző díjnál meg említettem + Bori 
(többet sajnos nem tudok.)

Most pedig jöjjön a történet. Remélem, hogy tetszeni fog nektek és bocsánat, ha van benne hiba, de már elég fáradt voltam az íráshoz:D na de olvasást hozzá!♥

Volt, hogy hittem könnyű az élet,

Mert a földet elborítja a szeretet.

De mikor a nappalt az éjjel váltja fel,

Minden oly’ sötét és rideg,

A szívem pedig hideg.

Meg szeretném találni a fényt,

De eltűnt a legkisebb rés is.

Szaladok, menekülök, kergetek valamit,

Ami folyton-folyvást kicselez.

Majd mikor megjelenik az első fénysugár,

Érzem testemben az erőt,

És tudom, hogy nem adhatom fel:

Élnem kell!

A fűben ültem egy padnak dőlve, a kezemben a füzetemet fogtam, és a szememmel a csillagokat tanulmányoztam. Gyönyörűen ragyogtak, így egy kis fényt juttatva a sötétségbe, ami már fojtogatott, annyira közel volt hozzám. Az éjszaka ijesztő hatást gyakorolt rám, a tudat alattim, amint észlelte, hogy közeledik, elkezdett rettegni. Különös dolgot éreztem a gyomromban, amit nem tudtam hova helyezni. Remegtem, mintha minden egyes árnyékban valami figyelne engem, mintha csak is engem akarna, és addig nem megy el, amíg el nem kap. De nem adhattam meg neki ezt az örömöt. Vettem egy mély levegőt, majd felálltam és szép lassan elindultam haza.

Az úton csak az árnyékom volt a társam, bár volt, mikor egy kis időre elbújt, talán azért, mert játszani akart velem. Vagy csak azért, mert a lámpafény világossága megijesztette.

A levegő eléggé lehűlt. A lépteimen gyorsítottam, hogy minél előbb otthon tudjam magam. A kezemmel átöleltem magamat némi melegséget remélve. A szemem mindvégig az utat figyelte, egyszerűen nem mertem belenézni a sötétség ördögi vigyorába, ahhoz túlságosan is féltem. Igaz, hogy rajtam kívül mások is voltak kint az utcán, de még is úgy éreztem, hogy egyedül vagyok… egyes egyedül.

Míg haza nem érek, megpróbáltam eljátszani a gondolataimmal.

Álmok, valóság,

Valóság, álmok!

Kézzel foghatatlanok, mégis bajt okoznak,

Hisz a szívünkkel játszadoznak.

Szeretném, ha komolyan vennének,

Mert már nem szabok gátat a vérnek.

A következő percben már arra eszméltem fel, hogy az otthonom kapujában álltam. Egy halvány mosoly szökött fel az arcomra, azt hiszem, hogy ez a mosoly a megkönnyebbülésnek szólt.

Lenyomtam a kilincset, de a hideg rögtön megtámadta a kezemet, mintha tűk százai szurkáltak volna. Amint becsuktam magam mögött a kaput, rögtön futásnak eredtem, és a bejárati ajtóig meg sem álltam.

- Már elmúlt kilenc óra – dobolt idegesen a lábával Violet a lépcső mellett.

- Bocsi – mosolyogtam. – De az éjszaka elrabolt a vadító érzésével.

- Jaj Grace, rengetegszer megmondtam neked, hogy London veszélyes sötétedés után, nem szeretném, hogy bármi bajod essen – túrt szomorúan a hajába.

- Megnyugodhatsz, egy hajam szála sem görbült – vigyorogtam. – Tudok vigyázni magamra.

- Azt elhiszem – csalt fel egy mosolyt az arcára -, de már kezdtem azt hinni, hogy… - nem tudta befejezni, mert a könnyek megtámadták a szemét.

- Az már a múlté, kérlek, felejtsd el! – mentem oda hozzá, majd megsimogattam az arcát.

- Persze, hogy tudom – öleltem meg. – Te meg olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél.

- Mrs. Smith érdeklődött utánad – tolt el magától.

- Mit mondtál neki?

- Hogy az egyik barátnődnél tanulsz.

- Hu, oké – nevettem fel. – Ideges volt, mi? – dörzsöltem össze a tenyeremet.

- Istenem, Grace! Ez nem vicces – csóválta a fejét. – Miért akarod mindig magadra haragítani?

- Mert jól esik – vontam vállat.

- Sose komolyodsz meg – mosolygott gúnyosan.

- Te vagy a második, aki ezt mondja ma.

- Nem is csodálkozom – forgatta a szemeit. – De most már sipirc felfele – nevetett.

- Igen is főnök – kacsintottam, majd felfutottam a szobámba.

- Grace, Grace! – ugrott a nyakamba Madison, amint beléptem a helyiségbe. – Végre megjöttél.

- Én is örülök, hogy láttalak, kis manó - borzoltam össze a haját.

- Na – nyávogott, majd utánam jött az ágyra. – Mit csinálunk?

- Alszunk – mosolyogtam. – Holnap az iskola vár ránk.

- Én nem megyek – kezdett el dúrcizni.

- Miért is? – vigyorogtam.

- Unalmas hely, és mindig fegyelmeznek – húzta a száját.

- Kis bogaram, tudod az iskola már csak ilyen, és ez minden gyerek életében fontos, mert itt tanulod meg mind azt, amihez az életben szükséged van – fogtam meg a kezét.

- De te miért nem jársz iskolába?

- Én is járok iskolába, csak nem itt az árvaházban – mosolyogtam kedvesen. – Tudod, én oda járok, ahova a többi gyerek is, aki…

- Aki nem árvaházban él? – fejezte be helyettem.

- Pontosan – pusziltam meg a homlokát.

- De miért? Minket talán nem szeretsz?

- Ne légy butus – mosolyogtam -, persze, hogy szeretlek titeket, de meg kell értened, hogy én idősebb vagyok, mint ti, és így nekem… - elakadtam. Nem tudom, hogy hogy tudnám elmagyarázni Madisonnak azt, amit érzek.

- Több barátra van szükséged?

- Igen – sóhajtottam megkönnyebbülve.

Még egy kicsit beszéltem Madivel, majd bebújt az ágyába. Megpróbáltam én is aludni, de egyszerűen az álom engem elkerült, így hát úgy döntöttem, hogy kimegyek az erkélyre. Kivittem egy plédet, majd bebugyuláltam magam, amint elhelyezkedtem az egyik kinti székben.

Telihold volt. Az égi testet gyönyörű ’kert’ vette körül, ami csupán azzal elvarázsolt, ha ránéztem. A fényével ijesztő hatást gyakorolt, az egész városra, mert az utcákon egy lelket sem lehetett látni, pedig az óra még tizenegyet sem ütött. Vagy lehet, hogy csak nekem tűnt mindenki láthatatlannak, mert elmerültem a hold érzéki, mégis vad varázslatában. Az erejét a szívemben éreztem, olyan nyugodt voltam, mint Ő az ég tengerén, a rengeteg fényes hajóval. A lelkem békét pengetett a városban, és így minden egyes kis árnyba dalt víve.

A parkban nem tudom, hogy mitől féltem, mert most határozottan néztem bele a sötétségbe, és semmi olyasmivel nem találkoztam, ami bántani akart volna. Ugyan olyan volt minden, mint nappal, csak most mindent árny borított. Láttam magam előtt a fákat, amiket a hold törött fénye világított meg, láttam a füvet, ami kicsit sötétebb a megszokottnál, és láttam magát a természetet, ami pár órára felvette a sötét színű kabátját.

Nincs mitől félnem! Mondogattam magamban, hisz ez az igazság, éjszaka is ugyan abban a világban élek, mint nappal, nem változik semmi.

Éjszaka árnya, éjszaka árnya,

Tudom ki vagy: a sötétség álma,

Jelenléted ijesztő, a valóságot

Már nem te írod, mert szemem nyitva,

A szívem felpörgetve, a lelkem várja,

Hogy induljt parancsoljak, hisz az élet

Álmokból áll, ami után harcolnunk kell,

Szerelemből, ami gyengít, vagy erősít,

És nevetésből, ami akkor is velünk kell legyen,

Mikor az egész világ ellenünk van!

Amint leírtam a dalszöveg részletet, bementem a szobámba, bebújtam az ágyamba, és a füzetemet átölelve ringattam magamat az álmok világába, ami már csak arra várt, hogy végre beüljek a képzelet hajójába.

Reggel arra keltem, hogy a Nap gyermekei játszanak az arcomon, vihorászva mászkáltak bőrömön, amin önkéntelenül is elmosolyodtam. Kellemes volt a helyiségben a hangulat. Az ablakon át behallatszott a madarak csiripelése, ami energiával töltött fel, a szekrényen lévő poharat, a napsugarak tették misztikussá, és a kedves szuszogások, amiket az ágyban alvó gyermekek orrai hagytak el, tüneményes volt.

Megpróbáltam hangtalanul felöltözni, és amint ez sikerült, kimentem a szobából, hogy a kicsik még nyugodtan tudjanak aludni.

- Grace Sagginario – hagyta el dühösen Mrs. Smith száját a nevem.

- Önnek is jó reggelt – vigyorogtam, miközben kölyökkutya szemekkel tanulmányoztam a már negyven év körül járó nő minden egyes mozdulatát.

- Késett! Tegnap este késett. Édes kislányom, ez egy árvaház, aminek szabályai vannak, és amit kötelessége betartania, különben felborul a rend, és abból világ káosz keletkezhet. El tudja ezt képzelni? – förmedt rám.

- Hm… - tettem a kezemet az államhoz. – Azt hiszem el. El tudom képzelni, hogy kitör a harmadik világháború miattam, mert nem értem be az árvaházba nyolc órára. Hallom ahogy eldurrannak a levegőben a puskák, és az embereket ágyukkal kényszerítik a földre, hogy behódoljanak önnek.

- Te kis szemtelen, még is, hogy mersz így velem beszélni? – emelte fel a hangját, és sértődötten fújtatott, mint egy felbőszült musztáng.

- Te kérdezted, hogy el- e tudom képzelni – vontam vállat.

- Hogy merészel letegezni, ez így olyan, mintha… mintha ugyan abból a korból származnánk. Tiszteletet kéne adnod nekem!

- Bocsi, Mrs. Smith – mondtam unottan, majd a konyhába battyogtam. A helyiségben már ott szorgoskodott Violet, és éppen csúsztatott palacsintát sütött.

- Nyam-nyam – nyaltam meg a számat.

- Jó reggelt Grace – nézett rám a válla fölött. – Sikeres volt a reggeli expedíciód – mosolygott.

- Ühüm – ültem le az egyik székre. – Mrs. Smith kiidegelése kipipálva – vigyorogtam.

- Istenem! – nézett fel a plafonra. Azt hiszem, hogy csodát várt, de nem kapta meg. – Annyiszor mondtam már neked, hogy…

- Ne keresd magadnak a bajt – forgattam a szemeimet, miközben befejeztem Violet mondani valóját. – Nem keresem magamnak a bajt, csupán élvezem az életet – vontam vállat könnyed egyszerűséggel.

- De miért így? – nézett a szemembe.

- Szeretek mások idegeire menni – mosolyogtam. – De most már mennem kell, mert el fogok késni a suliból.

- Azt meg nem nagyon kéne – csalt fel az arcára egy fáradt mosolyt.

- Grace, sziaaa! – kiabálta át Nessa az iskola udvarát. Mosolyogva intettem neki, hogy meghallottam a hangját, amit a távolság igen csak tompított. Ráérősen elindultam a lány felé, aki meggyorsította a találkozásunkat, ugyan is futásnak eredt.

- Jé! Nem öltek meg? – nevettem el magam.

- Nem – ujjongott. – Képzeld, a szüleim meghagyták az életemet, mert matekból kaptam egy ötöst – harapott a szája szélébe, majd megkönnyebbülve felsóhajtott.

- Ritka pillanatok egyike – mosolyogtam.

- A ritka pillanatok egyike az az, ha te kapsz ötöst – nyújtotta rám gúnyosan a nyelvét.

- Ami igaz, az igaz.

- Fogadjunk, hogy szép álmod volt – emelgette a szemöldökét.

- Csak, mert megcsókoltam egy srácot, miért kéne szép álmom legyen? – szaladt fel a szemöldököm.

- Ez nem egy srác, hanem a srác – az ’a’ betűt meghúzta.

- Mitől különb a többitől? – értetlenkedtem.

- Mert aranyszőke haja van, tengerkék szeme, és olyan aranyos – ájuldozott.

- Még jó, hogy nem kezdesz el nyáladzani – fintorogtam.

Nessa szúrós tekintettel nézett rám, én természetesen álltam a pillantását. Nem tudom, hogy mennyi ideig, de vagy öt percig biztos, hogy így álltunk. Mikor már éreztük a diákok tekintetét magunkon, önfeledten elkezdtünk nevetni.

- Milyen romantikus – szólalt meg valaki gúnyos hangon mellettünk. – A csóró és a sík hülye együtt nevet, hát nem aranyos? – nevetett fel idiótán.

- Neked is szia – mosolyogtam.

- Oh bocsi, bogaram, de én az előbb nem sziát mondtam neked. Úgy látszik már nem csak szegény vagy, de süket is. Beajánljalak egy remek orvoshoz? – mosolygott ördögien.

- Oh bogaram, köszi de nincs szükségem majmok segítségére.

- Nem én járok szakatt ruhákban, úgy, hogy be lehet fogni, értve vagyok? – nézett rám lesajnálóan.

- Persze, hogy nem.

- Uh, Linda, olyan jó lett a hajad, ez panírozott szőke? – vigyorgott Nessa.

- Hogy mi? – kezdett el háborogni Linda. – Te… te még is, hogy mertél ekkora ostobaságot mondani? Inkább menjél el egy elmegyógyintézetbe, mert te már menthetetlenül hülye vagy – vetett ránk egy sötét pillantást.

- Lásd be Linda, hogy a te hal fejedhez, már csak a panírozott szőke áll jól – vigyorogtam karba tett kézzel. Már nem kellett volna sok, hogy röhögésben törjek ki, de próbáltam uralkodni magamon.

- Uh, ti! – dobbantott idegesen. – Ezt még nagyon meg fogjátok bánni! Jessica, menjünk! – ahogy hátat fordított nekünk, a haját átdobta a válla fölött, majd elindult a még meg maradt büszkeségével az iskola bejárata felé.

- Sziasztok! – köszönt Jessica, majd a barátnője után futott.

- Szia – köszöntünk Nessával egyszerre.

- Ugye, most nem mondtam semmi rosszat? – játszott az ujjaival Vanessa.

- Nem, nem mondtál semmi rosszat – veregettem meg a vállát, majd elkezdtem röhögni. – Büszke vagyok rád.

- Uh, de jó! – vigyorgott. – De most már ideje lenne bemenni, mert kezdődik a matek óra – csillantak fel a szemei.

- Hiphuréj! – fintorogtam.

/Niall szemszöge/

- Srácok igyekezzetek, mert el fogtok késni a fotózásról – siettetett minket Kevin.

- Szeretnék nyugodt körülmények közt megreggelizni – jelentettem ki, majd bementem a konyhába, és kerestem magamnak ennivalót.

- Ki vette el a hajzselémet? – kiabált idegesen Zayn.

- Nincs a zoknijaid között? – kérdezte unottan Liam, aki épp az ingjét gombolta.

- Még is miért lenne ott?

- A múltkor is ott találtam meg – nevetett fel.

- Igaz – csettintett, majd befutott a szobájába, és pár perccel később felkiáltott: Meg van! Még be sem fejezte a két szavas mondatát, de már azt lehetett látni, hogy teljes erőbedobással megtámadta a fürdőt, és út közben sikeresen fellökte Harryt, aki értetlenül nézett körbe.

- Most hallucinálok, vagy tényleg sonic lökött fel az imént – huzigálta a fürtjeit a fiú.

- Azt ajánlom neked, hogy vegyél be egy gyógyszert – nevettem fel.

- Nincs szükségem semmi gyógyszerre – húzta össze a szemöldökét.

- Hova tűnt a nadrágom? – mérgelődött Louis.

- Biztos lábat növesztett és elmenekült tőled – nevetett fel Zayn.

- De hát van lába, kettő is – a számot az ujjammal mutattam.

- Akkor biztos úgy tudott elmenekülni – kezdett el gondolkodni Liam.

- Nagyon valószínű, de most már tényleg szedjétek össze magatokat – szólt közbe Kevin, a nagyon érdekes beszélgetésbe.

A menedzserünk hiába siettetett minket, mert még így is csak fél óra alatt készültünk el mindennel. Ahogy kiléptünk a szállodából egy csoport paparazzival és újságíróval találtuk magunkat szembe.

- Niall igaz, hogy van barátnőd? – kezdték el tömegesen kérdezni. A fejemet el kellett fordítanom, mert a vakuk majdnem ki égették a szememet. A testőrök próbálták őket eltávolítani tőlünk, de túlságosan is felpörgették magukat, azt hiszem, hogy még egy tank se állította volna meg őket.

- Mióta vagytok együtt? – kérdezte egy másik újság író.

- Hogy hívják a lányt? – nyomták a mikrofont az arcomba.

- Sajnálattal közlöm, de most a fiuk nem nyilatkoznak – mondta idegesen Kevin.

Nagy nehezen, de sikerült eljutnunk az autóig, és amint beszálltunk megkönnyebbülten sóhajtottunk fel.

- Ezek aztán megőrültek – nevetett fel Louis.

- Az nem kifejezés – húzta végig a kezét a homlokán Harry.

- Még is mit jelentsen ez? – támadt le minket Kevin. – Mit műveltetek már megint? Vagyis pontosabban, Niall mit csináltál?

- É… én semmit – tartottam magam elé a kezemet.

- Akkor meg mire véljem ezt a rengeteg kérdést, amit fel tettek neked?

- Biztos megint kitaláltak valamit, hogy terjesszenek rólunk pletykát – vontam vállat unottan.

- Vagy nem – húzta a száját Liam.

- Hogy érted? – vontam fel a szemöldököm.

- A kis csaj tegnap…

- Milyen kis csaj? – emelte fel a hangját Kevin.

- Tegnap autogram- osztás közben lekapott egy lány – mondtam.

- Hogy mi? – háborodott fel a menedzserünk. – Még is, hogy engedhetted? Nem gondoltál bele, hogy ennek milyen következményei lesznek? De még is ki volt az, hogy hívják?

- Még is mit vársz tőlem? Még is csak srác vagyok – vontam vállat. – Amúgy meg nem tudom, hogy hogy hívják.

- Niall, örülnék neki, ha komolyabban vennéd a sztárságot. Ha nem leszel óvatos, akkor itt a paparazzi ki fog téged készíteni. Minden kis apró dolgot felturbóznak, hogy abból ők jöjjenek ki jól.

- Tudom.

- Nem, nem tudod, mert akkor nem engedted volna a lánynak, hogy megcsókoljon.

- Igaz, de…

- Nincs semmi de, elintézzük, hogy majd adjál egy exkluzív interjút, hogy ennek az egész őrületnek vége lehessen.

- Értettem – tettem karba idegesen a kezemet.

- A lánnyal pedig vigyázzatok, hogy többet ilyen ne forduljon elő.

- Rendben – mondtuk a srácokkal egyszerre.

A sofőrünk adott egy újságot, aminek a címlapján épp azzal a lánnyal csókolózok. Nincs mese, ki kell derítenem, hogy kicsoda, egyszerűen nem hagy nyugodni a tudat, hogy semmit sem tudok róla…

 
 

 

1. fejezet - A fogadás

 Hát sziasztok!♥ Mostantól ezen a blogon fogunk találkozni.:) Remélem, hogy ez a történet is elfogja nyerni a tetszéseteket, mint az előző, én nagyon reménykedem benne.:$♥(: Jó olvasást!♥

Még csak a tavasz második hónapjában vagyunk, de már olyan, mintha nyár lenne. A forró napsütésben az enyhe áprilisi szél hűsített, ami vidáman kócolta össze a hajamat. Az égen is csak egy-két kósza felhőt lehetett látni, ami olyan érzést gerjesztett bennem mintha már a világ végén lennénk. Ha felnézek az égre, csupa kékséget látok, idegesítő, de ugyan akkor kellemes látvány is.

De a melegség ellenére az utcán szokatlanul sokan voltak. Épp Vanessával jártuk a várost, mikor egy hatalmas tömeget pillantottunk meg. Felkeltette az érdeklődésünket, így egy kicsit közelebb mentünk.

- Úristen! Grace, látod azt, amit én látok? – ájuldozott Nessa, majd elkezdett rángatni.

- Ha a nyálas hangú és cicaképű srácokra gondolsz, akkor igen, látom – sóhajtottam.

- Orvosra lenne szükséged – legyintett vigyorogva. – Nem értem, hogy miért utálod őket – nézett rám szomorúan.

- Nessa, szerinted, hogy kedvelhetném őket, ha egyszer nem is ismerem a fiukat, különben meg biztos, hogy el vannak maguktól szállva – fintorogtam.

- Honnan veszed, hisz nem is ismered őket – kuncogott fel halkan.

- Ööö… - néztem rá idiótán. – Mindegy – ráztam meg a fejemet. – A lényeg, hogy nem kedvelem őket, mert semmit sem tudok róluk.

- De hogy nem! Tudod azt, hogy mindannyian fiuk, ja és még azt is tudod, hogy öten vannak – mosolygott.

- Igazad van – mosolyogtam kissé idétlenül.

- Odamegyünk? – mutogatott a nagy tömeg felé.

- Megőrültél? – csattantam fel.

- Nem – rázta a fejét kidüllesztett szemekkel.

- Helyes, akkor nem megyünk oda – vigyorogtam.

- De én látni akarom őket – erősködött tovább.

- Nézd innen őket – dőltem neki az egyik lámpaoszlopnak karba tett kézzel.

- Jól van – fújtatott idegesen. – De akkor beszéljünk róluk. Meg mernéd csókolni valamelyiket? – emelgette a szemöldökét.

- Még én – nevettem fel.

- Fogadjunk, hogy nem mernéd meg – a szája egy sunyi mosolyba ment át.

- Rendben. Ha most oda megyek és megcsókolom valamelyik tagot, akkor a suli végéig te csinálod meg a matek leckémet.

- Jól van – kezet fogtunk. Magabiztosan elindultam a srácok felé, és minél inkább közeledtem feléjük, annál inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon melyiket kapjam le. Végül úgy döntöttem, hogy az lesz a szerencsés áldozat, amelyik épp rám fog nézni.

Már csak pár lépésnyire voltam tőlük. Az utamban álló lányokat félre löktem, hogy mi hamarabb a fiuk előtt lehessek. Amint ez sikerült végig néztem rajtuk. Vigyorogva fényképezkedtek és osztogattak autogramot.

Türelmetlenül vártam egy ideig. Egyikük sem nézett rám, így ahhoz a sráchoz léptem, aki a legközelebb volt hozzám. Közvetlenül előtte álltam meg, mire rám nézett. Nem mondott semmit csak mosolygott, és hatalmas kék szemeivel méregetett fel engem.

- Képet akarsz? – kérdezte.

- Nem – nevettem fel, majd lekaptam. Nem ellenkezett, rögtön visszacsókolt, a kezét még rá is tette a csípőmre. Éreztem az irigy, féltékeny pillantásokat magamon, de nem foglalkoztam velük, csak csókoltam a szőkeséget. Tudtam, hogyha eltávolodok tőle, akkor rengeteg olyan szempárral találom magamat szembe, ami a legszívesebben megölne. De, mint tudjuk, csak egy életünk van, és az élet veszély nélkül, nem is élet.

Eltávolodtam tőle, majd lihegve néztem a szemeibe. Egyszerre láttam benne értetlenséget és vágyat, amin elmosolyodtam.

Ránéztem a többi tagra, a göndör hajú és az Eisten utánzat csak röhögött, a másik kettő pedig csodálkozva figyelt minket.

- Csak ezt akartam – kacsintottam. – Na, pá – intettem neki, majd elfutottam, mielőtt még megölt volna a rengeteg feldühödött lány.

/Niall szemszöge/

Értetlenül álltam, és néztem azt a lányt, aki alig tíz másodperce csókolt meg. Az alakja sajnos már elveszett a nagy tömegben, de én még mindig csak néztem utána, hátha visszajön, de nem jött.

A kezemet az ajkamra tettem, majd végig simítottam rajta. Egy szenvedélyes és vad csókot hagyott rajta a lány, amit képtelen vagyok elfelejteni.

- Na milyen volt? – bökdösött Louis és Harry.

- Veszélyes – nevettem fel.

- Ismered egyáltalán? – vonta fel a szemöldökét Liam.

- Nem – ráztam meg a fejemet.

/Grace szemszöge/

- A matek házim már csak is rád vár – nyújtottam Nessára a nyelvemet.

- Ajh – sóhajtott fáradtan. – Legközelebb tudom, hogy mit nem szabad veled csináljak.

- Mit is? – ráncoltam a szemöldököm.

- Fogadni – rázta a fejét.

- Na igen – kuncogtam. – Most megtanultad, hogy én bármire képes vagyok – vontam vállat.

- Igen, ez vagy te – bólogatott.

- Igen, veled ellentétben.

- Hogy érted? – nézett rám szomorúan.

- Úgy, hogy oda vagy a srácokért, de még sem mentél oda hozzájuk, nem értelek Vanessa – csóváltam a fejemet.

- Féltem, de különben meg, te nem engedted, hogy oda menjek – játszadozott az ujjaival.

- Hogy mi van? – nevettem fel. – Ha tényleg oda akartál volna menni, akkor nem tudtalak volna visszatartani, amúgy meg jó vicc, te komolyan ismered a féltem szót? – képedtem el.

- Kötözködjél nyugodtan – biggyesztette le a száját.

- Nyugi – karoltam át nevetve. – Menjünk inkább cukrászdába – nyaltam meg a számat.

- Fogadjunk, hogy Niall csókját nyalogatod?! – emelgette a szemöldökét Nessa.

- Mi van? Milyen Niall?

- Akit az előbb megcsókoltál – forgatta meg a szemeit.

- Óóó… milyen gagyi neve van – nevettem fel elég idiótán.

- Sajnálatomra rá kellett döbbennem, hogy te sosem fogsz megkomolyodni – mosolygott fáradtan.

- Persze, hogy nem, mivel nem is ismerem a komoly szó fogalmát – vigyorogtam. – Különben meg csak tizenhat éves vagyok.

- Én is – mosolygott.

- Erre inkább nem mondanék semmit – a lépteimen gyorsítottam, majd mikor hallottam, hogy Nessa is szaporábban szedte a lábaimat, elkezdtem futni.

Ha cukrászdába megyünk, akkor mindig versenyezni szoktunk, hogy melyikünk ér oda előbb, mert a vesztes fizet. Rengeteg ember jött velem szembe, ami kicsit megnehezítette a dolgomat, de próbáltam őket kikerülni.

- Nyertem – kiáltottam fel örömittas hangon, majd elkezdtem ugrálni.

- Aj már – szontyolodott el. – Ez nem ér, te előbb elindultál.

- A vereséget tudni kell elfogadni, édesem – simogattam meg az arcát.

- De ha te csalással nyeltél, akkor nem – tette karba a kezét.

- Tisztességes verseny volt – álltam ki továbbra is az igazam mellett.

A veszekedésünket John szakította félbe, ugyan is az ablakon elkezdett kopogni, a kezében pedig egy tálca csokis muffint tartogatott. Elvett egyet, beleharapott, majd a száját körbe nyalta, és egy puszit küldött felénk. Aztán pedig visszament a pult mögé. Láttam, hogy lehajol valamiért, így fogtam magam és benyitottam. Csing. Csing. A csengő rögtön jelzett, hogy vendégek jöttek.

A helyiségben a frissen sült sütemények kavalkádja terjengett, ami egyből megtámadta az orromat, kegyetlenül ment végig a légcsövemen, és végül az egész testemben szétterjedt a mámorító illat. Reflexből a hasamra tettem a kezemet, majd megnyaltam a számat. Behunytam a szememet, és a levegőbe szippantottam.

- Sziasztok jánykák – üdvözölt minket széles vigyorral az arcán.

- Szia Cuki – vigyorogtam. – Mi a mai kínálat?

- Gesztenyés szelet, tiramisu, málnás alagút és a kivételes vendégeimnek cipő-sütemények – pakolta elénk szép sorjában az említett édességeket.

- Cipő-sütemények? – vonta fel a szemöldökét Nessa. – Az, félig cipő félig sütemény? – vakarta a fejét.

- Igen Vanessa – veregettem meg a fejét. – Meg, van egy csipetnyi lábspray, hogy nehogy megfulladj a bűztől, miközben megeszed – nevettem el magam. A lány csak értetlenül nézett hol rám, hol pedig Cukira.

- Kicsi jányka, ne beszélj így a barátos lánykáddal – csóválta a fejét. – Nem szép dolog.

- Igen, Grace, nem szép dolog – nyújtotta rám a nyelvét Nessa.

- Mmm – legyintettem fáradtan. – Kapok cipő-sütit? – váltottam témát.

Egy huncut kis mosoly szökött az arcára, majd egy tucatnyi cipő-sütit tett elénk.

- Milyen aranyosak – vett egyet a kezébe Nessa, majd a magasba emelve tanulmányozta.

- Én masnisat kérek – csillant fel a szemem, majd rögvest le is foglaltam egyet, és egy szempillantás alatt elpusztítottam. Annyira ízlett, hogy még megettem ötöt, meg is lett a hatása, mert a hasam iszonyúan görcsölt.

Belenyúltam a zsebembe, hogy kifizessem a sütiket, de nem volt nálam pénz.

- Cuki, nem bírom kifizetni – húztam a számat.

- Semmi baj jányka, a vendégem voltál – legyintett, majd mosolyogva tovább folytatta a takarítást.

- De ez így nem járja. Neked az elkészítése idődbe telt, én meg ingyen fogyasszam el?! Ez olyan, mintha megsajnáltál volna, és adnál ennivalót, hogy ne haljak éhen – háborodtam fel saját magamon.

- Lassíts, mert nem tudsz együtt haladni a csigával – kezdett el legyezni a kezeivel. Rosszul éreztem magam, hogy nem tudok fizetni, de nem hagyhattam, hogy ingyen adja nekem.

- Milyen csiga? – értetlenkedett Nessa.

- Nem érdekel, akkor leelőzöm, de ki kell fizetnem – szinte már a szemeimmel könyörögtem neki, hogy valahogy kifizethessem.

- Milyen csigáról van szó? – kezdett türelmetlenkedni a mellettünk álldogáló lány.

- Kérlek – sóhajtottam.

- Ej- ej jányka, eredj, hozd a felmosót! – rázta a fejét.

- Értettem cuki – mondtam vigyorogva, majd hátra mentem a raktárba, kihoztam, és elkezdtem feltörölni a cukrászdát.

- Grace, mi az a csigás izé, amit John mondott? – nézett rám értetlenül Nessa.

- Cuki odáig meg vissza van a csigákért, és a tiszteletükre különböző mondásokat talált ki. Amit az előbb mondott, az azt jelenti, hogy ne hőzöngj, mert az semmire sem megoldás. Mert ugye bár a csiga sem idegeskedik, pedig igen lassú ám, és ne siess, mert csak úgy tudsz normális munkát végezni.

- Aha, értem – vigyorgott. – Vagy is azt hiszem – ráncolta a szemöldökét.

- Ha már annyi ideje ismered, mint én akkor, hidd el, hogy meg fogod érteni – kacsintottam, majd folytattam tovább a munkát.

 Amint kész lettem a takarítással, bekapcsoltam a TV- t, és a vivára tettem, épp az egyik kedvenc számom ment, a Pgate Ms Dyland Lenny- től. Felpattantam a székről, és elkezdtem táncolni, ide- oda forogtam, hol a jobb, hol pedig a bal irányba. Cuki kijött a pult mögül, és az egyik lábával elkezdett dobolni a ritmusra, a kezével pedig tapsolt, és kiabálta, hogy: csak így tovább jányka sexi vagy.

Nem sokkal később Nessa is csatlakozott hozzám, és már ketten kavartuk fel a port a helyiségben. Úgy éreztem, mintha egy másik világba csöppentem volna, ahol csak a nevetést és a boldogságot ismered. Igen. Ha szól a zene, akkor bármi megtörténhet, még az is, hogy a lehetetlenből valami szépet teremtünk. Ha érzed a ritmust, akkor a szíved újjá születik, és az álmaid is elérhetőbbnek fognak tűnni.

/Niall szemszöge/

Ahogy hazaértünk, megrohamoztam a hűtőt, kivettem mindent, amit csak találtam, és neki láttam az evésnek.

- Nem is te lennél, ha nem ennél, amint haza jöttünk – vigyorgott Zayn.

- Éhes vagyok – mondtam teli szájjal.

- Nem keltette fel az érdeklődésedet? – emelgette a szemöldökét Louis.

- Ki? – ráncoltam a homlokom.

- A kis csaj, aki lekapott – nevetett Harry. – Meg kell hagyni, hogy szép teremtés. Uh… fogadjunk, hogy találkoznál vele.

- Hát… - vakartam a fejemet, majd folytattam tovább az evést.

- Kíváncsi vagyok, hogy még mit vállalna be – gondolkodott el Harry.

- Ne oszd meg velünk a piszkos fantáziádat légy szíves – fintorogtam.

- Most miért? Csak azt ne mond, hogy a te fantáziád tiszta – nevetett fel gúnyosan.

- Nem is mondom – vontam vállat.

- Na látod – csapta össze a kezét. – Ha nem hagyja abba. Akkor biztos, hogy tovább mentél volna.

- Nem, mivel én úri ember vagyok – vigyorogtam.

- Hogy te?! – nevetett fel Louis. – A két szót még külön is nehéz rólad elmondani, nem hogy még együtt.

- Na kössz.

- Igazán nincs mit pajtás – megveregette a hátamat, majd a kanapéra vetette magát. Amint ezt észre vette Harry, a fiú után futott, majd elővették az X-boxot.

- Héj – kiáltott fel rémülten Harry. – Hol van a Dirt 3?

- Ott kell, hogy legyen – mondta fáradtan Zayn.

- Nincs itt.

- Ha nagyobb rendben tartanátok a játékaitokat, akkor megtalálnátok – nevettem fel.

- Nem nevet, együtt érez – szólt rám szigorúan Louis. – Inkább gyere és segíts keresni.

Dünnyögve felálltam, majd oda sétáltam a srácokhoz. Rögtön meg is találtam a játékot az egyik magazin alatt.

- Ennyit rólatok – nevettem ismét, és leültem az egyik fotelbe.

- Csönd már, játszunk – szóltak rám.

- Gyerekesek – suttogta Liam nevetve.

- Azok – nevettem fel önfeledten.

/Grace szemszöge/

- Cukrot – tartotta a kezét.

- Cukor – majd bele tettem a kezébe.

- Fakanál.

- Fakanál –azt is oda adtam neki.

- Törlést.

- Törlést – már épp akartam megkeresni, mikor eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott. Önfeledten kezdtem el nevetni, mire Cuki komoly arccal nézett rám.

- Jányka, ha nem tudod kontrollálni a röhögőgörcsödet, akkor te nem vagy szakácsnak való – csóválta a fejét. – Törlést – ismételte meg magát.

- Törlés – a kezembe vettem egy kendőt, és letöröltem a homlokát, hogy még véletlenül se menjen verejtékcsepp az elkészülő süteménybe.

- Tej.

- Tej – adtam a kezébe.

Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan lehet egy embernek ennyi türelme bármihez is. Cuki egy olyan fajta ember, aki ezer százalékos oda figyeléssel dolgozik, ha egyszer neki lát a sütésnek, akkor másra képtelen figyelni. Mert a mondása szerint csak úgy érhet célba a csiga, ha türelmes. Vagyis akár mit is csinálunk összpontosítsunk, és ne adjuk fel, mert sose tudhatjuk, hogy mikor van előttünk a cél.

Cuki az én példaképem, mert bármilyen helyzetbe is csöppen, sosem adja fel, mert tudja, hogy az ember csak akkor érheti el az álmait, ha harcol, akár csak a csiga. Iszonyú lassú tempóban halad, de még sem adja fel, talán épp ezért imádja annyira Cuki a csigákat. Kivételes ember, és meg kell becsülni, mert belőle nincs még egy, bár minden ember egyedi, hiszen senkiből sincs kettő, de John, Ő tényleg kivétel. Magasan mindenki felett áll… legalább is, az én szememben.

- Te mióta döntötted el, hogy cukrász akarsz lenni? – kérdeztem, amint befejezte a dolgát.

Hirtelen megállt, majd robotszerű mozgással felém fordult.

- Magzatkorom óta – válaszolta.

- Az jó – vigyorogtam. – Én is már régóta tudom, hogy mi akarok lenni.

- Halljam – mosolygott.

- Zeneszerző. Ha gondolod, holnapra behozok pár dalszöveget, amit írtam.

- Ez egy csodálatra méltó ötlet kicsi jányka – megveregette a buksimat, majd elment wc- re.

- Mi jót csinálsz? – ültem le Nessa mellé.

- Már semmit, épp most fejeztem be a matek leckédet – a füzetet vigyorogva nyomta a kezembe.

- Oh, köszönöm – mosolyogtam.

- Egek ennyi az idő? – nézett az órájára. – Már rég otthon kéne lennem, a szüleim ki fognak nyírni – kezdett el pánikolni.

- Nyugi életben hagynak, túldramatizálod a dolgokat – vigyorogtam.

- Nem, mert lemaradtam a zongoraórámról – le akarta hajtani a fejét az asztalra, de túlságosan is gyorsan tette, így sikeresen beverte a fejét.

- Áú – húztam a számat.

- És még ez is – kapott a fájó testrészéhez. – Lehet nálam bárki is szerencsétlenebb?

- Ez költői kérdés akar lenni? – vontam fel a fél szemöldököm.

- Ajh! Sürgősen haza kell mennem, legalább kegyelmesebb halált kapok majd – sietősen összeszedte a cuccait, majd kiviharzott a cukrászdából. Már csak az emlékeztetett rá, hogy bárki is volt itt, hogy a csengő őrülten kalimpált, mire Cuki kirohant a raktárból.

- Van vendég?

- Nincs, csak Nessa sietősen távozott – mosolyogtam.

- Miért? Talán nem sikerült jól valamelyik süteményem? – harapott szomorúan a szájába.

- Nem, dehogy is! Csak egyszerűen elment a halálára.

- Oh – húzta össze a szemét, jelezve, hogy semmit sem ért.

- Elkésett a zongoraórájáról, így a szülei mérgesek rá – magyaráztam el neki a helyzetet.

- Így már világos. – kezdte el vakargatni az állát.

- Most már nekem is menni kéne – mosolyogtam. – Holnap majd jövök.

- Jól van jányka, a cukrászdám várni fog, meg persze én is – mosolygott, majd átölelt. – Szia.

- Szia – köszöntem el. Kinyitottam az ajtót, a csengők rögtön megszólaltak. Kint még álltam egy kicsit az épület előtt, míg elhallgatnak, majd elindultam haza.